Programjaink,amiket további támogatásoknak köszönhetően szeretnénk megvalósítani

Projektjeink kialakításakor fontos szempont volt, hogy egyoldalú információátadás mellett olyan alkalmakat teremtsünk, ahol a fogyatékkal élők és az ép emberek –  kikapcsolódással és szórakozással egyidejűleg – megismerhessék egymás viselkedési szokásait.

Célunk minél több olyan eseményen való megjelenés vagy olyan programok megszervezése, ahol lehetőség nyílik arra, hogy mindkét fél szabad akaratából közeledjen a másik felé.

Arra törekszünk, hogy a projekt során szerzett tapasztalatok hasznosíthatók legyenek a mindennapokban.

Szeretnénk elérni, hogy a megvalósuló programok annyira felkeltsék a résztvevők érdeklődését, hogy további eseményeken is szívesen részt vegyenek, illetve elfogadóbbá és nyitottabbá váljanak fogyatékkal élő embertársaik felé.

Közös kulturális,sport események nagyszerű alkalmat biztosítanak mindkét fél számára, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz.

 

Folytatni kívánt projektjeink:

Érzékenyítő programok

  • óvodákban
  • általános iskolákban
  • középiskolákban
  • fesztiválokon
  • rendezvényeken
  • cégeknél

Jelnyelven is bemutatott színházi mesejátékok létrehozása , sport események megszervezése fogyatékossággal élők , – ép és hátrányos helyzetű gyermekeknek.

Jelnyelv népszerűsítése

  • képzések, tanfolyamok
  • találkozók siket közösségekkel

Jelnyelvi tolmács szakma népszerűsítése 

  • kinek ajánlott
  • kiből lehet jelnyelvi tolmács
  • milyen iskolai végzettség szükséges
  • jelnyelvi tolmácsszolgálatok bemutatása és működése
  • beszélgetés meghívott jelnyelvi tolmácsokkal
  • mik a buktatói
  • milyen szemlélet és személyiségformáló hatása van

Foglalkoztatók és távoktatási intézmények videó anyagainak  jelnyelven való bemutatása

  • munkaköri leírás
  • munkaköri kötelesség
  • munkavédelem
  • tűzvédelem
  • elmélet és gyakorlati kresz tanfolyam
  • elméleti és gyakorlati vitorlás,-motoroshajó képzés